3.fejezet

Hirtelen a csalódás ellepte minden porcikámat. Hogy volt képes azt mondani hogy szeret, mikor eset már egy másik lány várta? Egy bajom volt nekem:szerettem. És mintha a szívemből kitéptek volna egy darabot. Nem akarok tovább élni azzal a tudattal, hogy az akit szerettem megcsalt. Csak a halált és a békességet akartam. Ekkor láttam hogy Chris elkezdi lehúzni a lányról a pólóját. Vajon hányszor tették meg ezt? Vajon hányszor égett az ismeretlen lány csókja Chris ajkán? Elkezdtem hátrálni, de egy faágban elestem. Chris és a lány rám kapták tekintetüket. Chris arcán meglepettséget, és bánatot láttam. Ledobta magáról a lányt és elkezdett felém futni. Elkezdtem hátrálni de elkapta a karomat.
-Ez nem az volt aminek látszott, Ashley-mondta majd rám nézett.
-Mi az hogy nem az volt? Tudod milyen érzés ez? Tudod mekkora fájdalom ez nekem? Chris azt hittem szeretsz. De nagyot tévedtem-üvöltöttem az arcába könnyeim meg patakként folytak. Elkezdtem futni, Chris utánam kapott de kirántottam a karom a kezéből.Már vagy 10 perce bent jártam az erdő sűrűjében, és nem találtam a ki utat. A kezemet felkarcolta a sok faág, a lábam pedig iszonyúan vérzett. Aztán felestem egy faágban, és legurultam egy hatalmas dombon. Túl sok volt a törött üveg, ezért jó pár belehasított a karomba. Mikor leértem csak a sajgó fájdalmat éreztem. Meg akartam halni. Vártam a fájdalom mentes életet. Vártam a békességet. De, sehol semmi. Csak az a világ ahol a bánat és fájdalom mindennapos. Elkezdtem kiszedni a kezemből az üvegszilánkokat. A fájdalom nem múlt. Hallottam a távolban a nevemet. De biztos csak képzelődőm. De ekkor már hangosabban és tisztábban hallottam:
-Ashley. Válaszolj. Hol vagy?- hallottam Jasperék kétségbeesett hangját. Ekkor lágy szellőt éreztem magam mellett. Megfordítottam a fejem és Edward-dal találtam magam szemben. Aggódó és féltő pillantást vetett felém. Összegömbölyödtem és elkezdtem zokogni. Edward az ölébe húzott. Elkezdett nekem dúdolni, és közben a hátamat simogatta. Beszívtam bódító illatát és elaludtam.
*.*.*
Mikor felkeltem sajgó fájdalmat éreztem. Mindenem fájt és olyan érzésem volt mintha ezer tűvel szurkáltak volna. Ekkor kinyílt az ajtó és az egész Cullen család belépett. Halványan elmosolyogtam.
-Hogy érzed magad Ashley?- kérdezte Carlisle és elém lépett.
-Igen jól- mondtam és felálltam. Nem fájt annyira sőt. Alig fájt.
-Remek. Tényleg nem fáj?- kérdezte aggódva.
-Egészen biztosan.-mondtam.
-Akkor mi elmennénk vadászni. Edward és Jasper, na meg Emmett marad itt veled.- mondta nekem meg jobb kedvem lett. A két bátyóval, egy nap nem lesz olyan rossz.
-Jó, rendben én meg felöltözök.-mondtam majd mindenki kiment. Felvettem egy lila feszülős pólót, és egy farmer rövidgatyát. Lesétáltan a földszintre. Csak Jasper ült a kanapén, Emmett meg a konyhába volt.
-Mi a helyzet Chris-sel?- kérdezte Jasper, óvatosan. Hirtelen egy erős kéz mintha a szívembe szorult volna.
-Túl leszek rajta. Átvert, becsapott, és innentől tudom hogy nem érdemes miatta bánkódni .- mondtam neki, és valójában is így gondoltam. Nem adom meg neki azt hogy sírok miatta. Túl leszek rajta. Mert ha úgy vesszük lehet hogy én is megcsaltam. De az a csók Edward-dal fogadás miatt volt.
-Kimegyek iszok valamit- mondtam, majd elmentem a konyhába. Emmett a pulton ült, én a meg kivettem a hűtőből a narancslevet. Meg ki akartam venni egy kis fejfájás csillapítót a szekrényből mert elkezdett fájni a fejem. De mikor felnyúltam a gyógyszerért hirtelen nagyon megszédültem. Emmetbe kapaszkodtam, és ő vette a lapot. Oda vitt a székhez, és letett.
-Jól vagy?- kérdezte Emmett.
-Nem igazán- mondtam és el akartam indulni a nappaliba mikor összecsuklottam. Lefeküdtem a hideg kőre mert elkezdett égni az arcom. A fejembe mintha egy vonat száguldott volna végig. Aztán rám jött egy köhögő roham. Csak köhögtem még levegőt sem tudtam rendesen venni. De rájöttem hogy vért köhögök fel. Ekkor már mindenki itt volt, mert gondolom végeztek. Edward odajött és megérintette a kezem. De ez nekem kellemetlen volt és megszorítottam a kezét, mire Ő elugrott.Amilyen gyorsan jött ez az érzés olyan gyorsan el is tűnt. Rám néztek és szemükben meglepettséget láttam. Arcomat a kőhöz szorítottam, és szabálytalanul vettem a levegőt. A testem még mindig égett. Ekkor Carlisle odanyúlt a homlokomhoz és megnézte hogy van-e lázam. Aztán hallottam hogy szól Edwardnak.
-Vidd fel a fürdőbe. Alice eressz hideg vizet.- mondta majd Edward felkapott a földről és pár másodperc alatt a fürdőszobában voltunk. Mindenki bent állt, és Edward a kád felé vitt.
-Nem akarom. Ne- mondtam de nem hallgatott rám hanem belerakott a jéghideg vízbe. A testemnek jó érzés volt és a forróság kezdett elmúlni. Edward el akart menni de megfogtam a kezét és maradt.
-Carlisle azt hiszem kéne egy kivizsgálás.- mondta majd megsimogatta a karom.
-Szerintem is- mondta.
Nekem meg eszembe jutott egy mondat a múltamból:
„17 éves korában fog elkezdődni az átváltozás"

2.fejezet-A fogadás

Mikor kinyitottam a szemem a saját szobámba találtam magamat. A világos kék függönyön lágyan suhant át a szellő meglebegtetve ezzel a rózsaszín és kék pillangókat a plafonon. A lágy szellő megcirógatta az arcomat, és ezzel a kis „ébresztéssel” eszembe jutott a tegnapi nap. A csuklóm nagyon fájt, és tudtam hogy Edward, aki valószínűleg az az Edward aki engem megmentett, törte el. Azt tudom hogy lesz hozzá egy-két keresetlen szavam. Például hogy ne a csuklómon töltse ki, hirtelen támadt feszültségét, ezzel pár hónapig tétlenné téve engem. Óvatosan felültem az ágyba és megnéztem mi van rajtam. A fekete toppom rajta egy báránnyal(amit alváshoz használok) és a rózsaszín rövidgatyám. Ú, remélem Alice öltöztetett át. Mert ha nem az, gáz. Mondjuk nem hiszem hogy bármelyik fiú bemenne a gardróbba. Elsétáltam az ajtóhoz mikor az kinyílt. Edward lépett be rajta. Én mint egy hülye a sarokba futottam és elkezdtem kiabálni:
-Alice! Alice! Vidd ki innen- kiáltottam de a csodabogár nem volt sehol. Hirtelen úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Nagy kiabálás közepette sikerült belevernem a csuklóm a falba.
-Aú… A francba- kiáltottam fel és a fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe. Edward tekintetéből ítélve nagyon mulatságosnak vélt. Dühösen néztem rá.
-Nem kell félned tőlem. Nem bántalak.- mondta bársonyos hangján, és egy pillanatra elkábultam attól hogy-hogy lehet valaki ennyire tökéletes. Aztán gyorsan kiráztam a fejemből a buta gondolataim és Edward szemébe néztem. Teljesen belemerültem aranybarna íriszébe, és abban a percben azt hittem bármit megtennék ezért a fiúért. Úristen! Miket hordok itt össze? Edward kezd kicsit az agyamra menni.
-Figyu. Nem izgat. Ez van. Jó lenne ha befejeznéd a csábítást.- mondtam gúnyos mosollyal. Terveztem hogy kilépek az ajtón, de Edward megfogta a még ép csuklómat, és visszahúzott. Csak pár centi hiány volt közöttünk. Lehelete az arcomat súrolta. Hátráltam és kitéptem a csuklóm a kezéből. De egy szempillantás alatt ott termett az ajtónál és nem engedett ki.
-Mégis miért nem hagysz már végre békén?- kérdeztem és tudtam hogy már nem a „türelmes vagyok” kategóriába tartozom.
-Sajnálom. De nincs itthon senki, így én vigyázok rád.- mondta és kezdette kicsit enyhülni az iránta érzett gyűlölet. Jó, az oké hogy marha jól néz ki. Sőt. Nagyon is jól. De félek tőle. Ekkor egy hideg kezet éreztem a derekamnál. Edward felkapott és berakott az ágyba, majd mint egy ötéves kisgyereket, betakart. Bosszúsan néztem rá mire Ő csak elmosolyodott.
-Mesélj magadról- kérte. Teljesen ledöbbentem. Miért akarja hogy meséljek magamról? Miért érdekli?
-Nyolc évesen költöztem ide. A testvéreid és szüleid befogadtak, és azt mondták hogy felnevelnek. Sokat csetlek-botlok, ami igen rossz, mert hát elég béna vagyok. Jó tanuló vagyok.
-Oké. Ez mind szép és jó! Van barátod?- kérdezte tőlem. Mégis mi közöd van hozzá?- kérdeztem gondolatban. De tudtam hogy nem hallja. Alice mesélte hogy a gondolataimat nem hallotta már nyolc éves koromban sem. Tehát én teljesen nyugodt vagyok a gondolataimat illetően.
-Van- mondtam majd ránéztem az arcára. Mintha arcán egy pillanatra fájdalmat vettem volna észre, de biztos csak beképzeltem.
-Hát jó. Kérsz valamit enni?- kérdezte ál-mosollyal. Ezen a beszóláson felnevettem. Edward meglepett pillantással néztem rá. Én meg magyarázatot adtam.
-Fogadjunk nem tudsz főzni- mondtam Edward-nak. Hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét és elmosolyodott.
-Mibe fogadjunk?- kérdezte kihívóan.
-Döntsd el Te. De legalább valami jót találj ki magadnak.- mondtam mosolyogva, és már nem is volt olyan ellenszenves számomra.
-Jó. Ha én nyerek megcsókolsz- mondta nemes egyszerűséggel.
-Hülye vagy? Elment az eszed? Nem teszem meg- mondtam habár lehet hogy megcsókoltam volna. De mondjuk csakis fogadás céljából. Chris megértené mert Ő is tett már ilyet egy lánnyal. És akkor is velem járt. De meggyőzött róla hogy csupán a fogadás miatt tette. És én hittem neki.
-Állításod szerint úgysem én győzők. Ha meg te nyersz akkor egy hétig azt teszem amit te mondasz.- mondta. Bár igen kételkedtem, de elfogadtam. Majd kezet fogtunk.
-És mit csináljak?- kérdezte Edward. Mivel tudtam hogy még a fakanalat sem ismeri fel, így a palacsintát választottam, fahéjas vaníliás öntettel. Levonult a konyhába én pedig a nappaliba mentem tv-t nézni. Negyed óra múlva megérkezett a palacsintával a kezében. Félve kóstoltam meg. Legyen rossz, legyen rossz- kántáltam magamban. De mikor megkóstoltam, rájöttem hogy isteni finom.
-Nagyon finom- böktem ki meggondolatlanul. Edward-nak a szája diadalittas mosolyra húzódott. Tudtam hogy csak egy fogadás.
-Akkor meg kell csókolnod!- mondta mosolyogva.
-Muszáj?- kérdeztem kétségbeesetten.
-Annyira csúnya lennék?- kérdezte Edward szomorúan.
-Nem dehogy nem erről van szó- mondtam de ez volt a végső döfés Edward-nak. Odatérdelt elém lehúzott engem is így egymással szemben térdeltünk. Kezével kisimította az egyik tincsemet az arcomból, és szája egyre jobban közelített az enyémhez. Legbelül én is akartam így közelebb húzódtam hozzá. Jéghideg lehelete csiklandozta az arcomat. Ajka lágyan hozzáért az enyémhez szinte súrolta. Szívem egyre hevesebben vert, a vérem az ereimben fel- le száguldott. A csókja szenvedélyesebb lett, már nem csak súrolta az ajkamat. Ajka elnyílt így az enyém is akaratlanul elnyílt. Nyelvét becsúsztatta a számba. Nyelveink táncot jártak. Abban a pillanatban azt akartam hogy ennek sohase legyen vége. De tudtam ha ennek vége, vár rám a régi énem. Aki Chris-sel van együtt. Ekkor kitéptem magam a szorításából és arcon ütöttem. Tudtam hogy fizikailag nem fáj neki. Arca szomorú lett, majd bűnbánó.
-Ne haragudj- mondta fájdalommal a hangjában.
-Én…elmegyek levegőzők egyet- mondtam majd felmentem az emeletre. Már épp a pólómat vettem volna fel mikor benyitott Edward. Zavartan elfordította a fejét én meg felvettem a cipőmet és elszáguldottam mellette. Amikor az erdőbe kilépem tudtam hogy jön utánam. De nem érdekelt. Csak a határig megyek. Eldöntöttem hogy elmegyek Jacob-hoz. Jacob sem úgy gondolta hogy nagyon csúnya vagyok. Sőt. Átléptem a határt. Edward megkövült és megérezte hogy a farkasokkal jóba vagyok. Elsétáltam Jacob házához. Bekopogtam. Jacob nyitott ajtót, és mikor meglátott szája széles mosolyra húzódott. Hallottam a nagy zsivajt és benéztem. Az asztalnál ott ült Embry, Quil, és Seth. Visszanéztem Jacobra.
-Szia, Ash. Hogy- hogy itt vagy?- mondta Jacob és megölelt. Boldogan öleltem át széles hátát.
-Csak gondoltam beugrok. De ha zavarok megyek- mondtam. Jacob elvigyorodott és beinvitált.
-Már hogy zavarnál?- kérdezte és beterelt a konyhába. A fiúk, amint megláttak lelkesen integettek nekem. Intettem nekik, és láttam hogy Billy Black nincs itt.
-Jacob! Hol van Billy?- kérdezte és már a legrosszabbra gondoltam.
-Csak horgászik a többiekkel.- mondta nyugtatás képpen.
-Rendben.- mondtam majd leültem az egyik székre. Jacob helyet foglalt mellettem.
-Bűzlesz- mondta Jacob. Hirtelen nem értettem mire gondol így elpirultam.
-Mármint vámpírszagod van- mondta Quil mosolyogva.
-Ú, basszus elfelejtettem. Ne haragudjatok- mondtam bűnbánóan. Erre csak elmosolyodtak.
-Te meg mit csináltál magaddal, Miss. Bénaság?- kérdezte Seth röhögve és a csuklómra mutatott. Lágyan megütöttem, mert tudtam hogy nem Ő fogja megjárni hanem én.
-Semmi- mondtam zavartan. Nem akartam beköpni Edward-ot.
-Melyik vérszopó csinálta?- kérdezte Jacob és keze ökölbe szorult.
-Semelyik- mondtam. Rájuk néztem de mindenki csúnyán nézett rám.
-Hát jó: Edward.- mondtam bár meg is bántam. Mindannyian egyszerre morogtak fel.
-Már megint itt van?- kérdezte Jacob, és hangja egyre keményebb lett.
-Hé nyugi. Semmi baja.- mondtam majd Jacob vállára tettem a kezem. Megszorította azt és lenyugodott.
-Rendben. Majd erről beszélünk máskor.- mondta. Sokáig beszélgettünk még a suliról, meg mindenről de lassan mennem kellett.
-Na hát akkor én megyek is- mondtam majd mindenkinek adtam egy puszit az arcára. Mindenki mosolyogva köszönt el. Jacob felajánlotta hogy elkísér a határig, de udvariasan visszautasítottam. Már átléptem a határt és nem messze a háztól, meghallottam valamit. A rétről jött és nevetések voltak. Elindultam abban az irányba, és hamar odaértem. A látvány azonban lesokkolt. Egy ismeretlen lány ült Chris ölében és vadul csókolóztak.

1.fejezet-Az idegen

9 évvel később
Reggel dühösen ébredtem. Ránéztem az ébresztőórára és az még csak hat órát mutatott A suliba meg csak nyolcra kell beérni. És ahogy ismerem magamat nem fogok tudni visszaaludni semmi áron. Bosszúsan rúgtam le magamról a takarót és leindultam a nappaliba.
-Emmett Cullen! Örülnék ha reggel hatkor nem kéne arra ébredjek hogy Te hogyan nevetsz azon, hogy a gyilkos elvágja a plázacicusok torkát.- mondtam mérgesen Emmett-nek. Carlilse már dolgozik, Esme gondolom reggelit csinál, de a kiabálásra bejött. Alice és Jasper halkan kuncogtak, míg Rosalie épp most jött le az emeletről és nyakba csapta Emmett-et.
-Hééé…..ezt most miért kaptam?- kérdezte sértődötten Emmett. Rosalie fújt egyet majd megszólalt:
-Mert Ashley felkelt rád! Rémlik?- kérdezte Rose dühösen.
-Egyébként jó reggelt- ugrott egyet Alice és megölelt.
-Hmm…jó reggelt- morogtam. Már kilenc éve élek a Cullen családnál, és megszoktam Emmette-et! De csak nagyjából! Mikor nyolc évesen megtaláltak, nyomoztak és tudták hogy nincs rokonom. Nem akartak árvaházba rakni így vállalták a kockázatot hogy felnevelnek. Még most is hiányt érzek anyukám iránt, de ezt a hiányt Esme és Rosalie kezdték betölteni és nem annyira fájdalmas. Alice mindig is az én nővérem, és a legjobb barátom volt. Jasper-rel is nagyin jóban vagyunk, húgának tekint. Emmett-nek szintúgy a húga vagyok, csak ő inkább a poénkodos báty, míg Jasper az érzelmes. Carlilse nálam úgy tölötte be a szerepét mint apa. Mikor megtudtam hogy mik is Ők valójában, nem éreztem semmit. Csak egy kérdést tettem fel:
-Ti is bántani akartok? Persze elmagyarázták hogy ők állatvéren élnek. De viszont az én vámpírcsaládomnak van egy rém idegesítő szokása. Nagyon aggódnak. Mindig van a közelemben valaki, ugyanis én vagyok a két lábon járó szerencsétlenség, Ha volt egy kő elesetem benne. Ha volt egy faág én lefejeltem. Szóval minden nap történt velem valami, de mindig nagyon segítőkészek voltak. Mivel Jasper a legfiatalabb vegetáriánus, így mint tudjuk, nehezebben viseli a vért. De nekem (szerencsémre!) nem olyan a vércsoportom ami nagy hatással lenne bárkire. Akár egy nomád is megtudná állni hogy nekem jöjjön, és cafatokra tépjen. Mindenkivel bensőséges viszont ápoltam, és tudtam nekik elmondhatok mindent.
-Hahó, Föld hívja Ashley-t!- himbálta előttem Alice apró tenyereit.
-Mi?- adtam ki nem éppen értelmes vélemény nyílványítást.
-Kérdeztem nem kéne reggelizned? Mert igaz csak fél hét van, de neked most van nulladik órád!- magyarázta okoskodóan Alice.
-Ja, persze megyek- mondtam és ezzel el is indultam a konyhába. Isteni illatokat néztem így Eseme válla fölött megnéztem hogy mit készített. „Bundás alma” vanília öntettel. Hmm..kedvencem.
-Jó reggelt szívem! Tessék a reggelid- mondta majd letette az asztalra a reggelimet.
-Köszönöm szépen! Hálás vagyok!- mondtam majd nyomtam egy puszit Esem arcára.
Miután befejeztem a reggelit, felmentem a fürdőbe megmosakodtam és fogat mostam. Átmentem a szobámba. A szobám igen otthonos. Hatalmas ablaki vannak egy erkély részeleggel, és az ágyam a sarokba van elhelyezve. Az ágy végébe van az íróasztalom, és a szoba túlsó oldalán van a gardrób ami kb akkora mint Alice és Jasper szobája. Bementem és kiválasztottam a mai ruhám, ami egy lila toppból és egy fekete csőnadrágból állt. Beletettem a nadrágba az övem, és felkaptam az iskolatáskám meg a pulcsim. Lent a nappaliba nem találtam senkit, így belebújtam a fekete topánkába( amit én nagyon szerettem és Alice is) és kimentem a kertbe. Mielőtt kimentem volna elköszöntem Esmétől. Bementem a garázsba de túl sötét volt így nem láttam semmit. Mivel rendszerint Rosalie, én, Jasper és Alice Rosalie kocsijával szoktunk menni így oda indultam. Be is csusszantam a hátsó ülésre és vártam a többieket. Mindig velem jöttem nulladik órára is. Néha ez már kicsit zavaró. Ekkor egy hideg kéz ért a vállamhoz. Felsikoltottam és sikeresen bevágtam a jobb oldalam ahogy felpattantam.
-Aúú…nyöszörögtem. Emmett felkapcsolta a villanyt is hatalmas vigyorral az arcán jött Rose kocsijához. Nagyon szerettem Rose autóját mert igen feltűnő de egyben kényelmes autója volt. Egy piros BMW M3. Irtó klasszul néz ki. Oldalara fordultam és megnéztem ki volt a támadóm. Jasper volt az, aki rázkódott a nevetéstől. Játékosan belebokszoltam a hasába mire Ő még jobban nevetett.
-Na mi van csak nem megijedtél?- kérdezte Emmett. Ekkor vettem észre hogy Alice és Rose még nincs is itt.
-Emmett megöllek.- sziszegtem neki. Ekkor megjött a két lány és beültek az autóba. Alice és Jasper mindig azon „veszekedtek” hogy ki fog elől ülni. Komolyan mondom mint két óvodás. Rosalie elindította az autót és elszáguldottunk a suliba. Alig telt el 10 perc már bent voltunk. Kiszálltam de sikeresen megcsúsztam így szépen estem egyet. Remek! Ilyen az én formám. Egyből odajött mindenki és megkérdezték jól vagyok-e!
-Jól vagyok, nyugi semmi baj sincs- mondtam nekik nevetve. Ránéztem az órára. Sikeresen lekéstem a nulladik órám. Remek.
-Alice szólhattál volna- mondtam neki, mivel láthatta volna.
-Nem haragszik a tanár mert nem volt bent- mondta egy cinkos mosoly kíséretében.
-Köszi- mondtam. Ekkor megláttam Chris-t amint a szekrénye felé sétál. Chris úgymond a pasim volt már fél éve. Úgy találkoztunk először, hogy sikeresen hasra vágódtam előtte.
-Na én megyek! Majd találkozunk- mondta és mindenkinek adtam egy gyors puszit. Elindultam Chris felé ám amikor nem látott felugrottam a hátára. Tudom gonosz dolog, de mindig eljátszom vele.
-Szia- köszöntött és már amennyire tudott adott egy futó csókot a számra.
-Szia. Mi az első órád?- kérdeztem.
-Matek- felelte tetette undorral.
-Nem is tudom ki a tökéletes matekból- mondtam neki incselkedve és leugrottam a hátáról.
-Nagyon jó kedvű ma valaki- mondta majd megfogta a derekam és magához húzott.
-Csak jól ébredtem.-mondtam ami most nem volt igaz.
-Na de megyek matekra mert be fognak zárni- mondta majd adott egy puszit a számra és elviharzott. Né meg elindultam a biosz terem felé. Hát nem ez a kedvenc tantárgyam az biztos. Elkezdtem rajzolgatni és mesélt valamit a tanár de nem figyeltem rá. Valaki leült mellém de nem néztem rá csak rajzoltam tovább.
-Szép rajz- mondta az idegen. Felnéztem rá és egy gyönyörű aranybarna szempárral találtam magam szembe.Egy olyan 17 éves fiú ült mellettem. Haja bronzszínű volt, és nagyon helyes volt. A szívem hevesebben kezdett verni, és elvesztem a szemébe. Na remek. Még egy vámpír. Mi az a Forks-i gimit megszállták a vámpírok? De legalább vegetáriánus- gondoltam magamban mikor az ismeretlen arca meglepett, majd dühössé vált. Innentől kezdve nem is szóltunk egymáshoz. Mikor kicsöngettek nagyon gyorsan pakoltam be, és indultam volna át a másik épültbe mikor egy erős kész a csuklómra kulcsolódott. Az idegen volt előttem és elkezdett húzni a parkoló felé. Kissé erősen szorította a kezem és láttam hogy kezd belilulni. Hiába, vámpír erő.
-Hé, eressz már el! Mi a franc van?- kérdeztem de nem válaszolt. Szemei most feketék voltak a dühtől.
-Honnan tudsz a fajtámról?- kérdezte elég dühösen.
-Nem mindegy? Eressz el!- mondtam erre erősebben szorított.
-Kérdeztelek- mondta, és nekem egyre jobban fájt a csuklóm.
-Nem érdekel- mondtam.
-EDWARD!- hallottam Emmett hangját. Hagja nagyot dörrent és Edward még dühösebb lett. Erősebben megszorította a kezem. Csak egy hangos reccsenést hallottam, és a fájdalom belenyilallt az egész karomba. Sikítottam egyet és leültem a földre. Felnéztem és már az összes Cullen ott állt Edward előtt. Edward meglepetten nézett rájuk. Talán ismeri őket?
-Mégis hogy merted?- kérdezte Jasper majd odajött hozzám és segített felállni.
-Meghülyültél? Gratulálok. Csak egy csuklótörés te idióta- sziszegte Rosalie.
-Ki ez a lány hogy ennyire védeni kell?- kérdezte Edward kissé flegmán.
-Edward –hallottam meg Alice hangját- Ő Ashley Cullen, akit te nyolc éves korában megmentettél- mondta kissé dühösen. Edward meglepett pillantással nézett rám, körülöttem viszont elsötétült minden és a lábam alól elkezdett fogyni a talaj.

Köszönöm!

Sziasztok!
A legtöbben arra szavaztatok hogy legyen folytatás. Így hát lesz folytatás, kb vasárnapra felkerül az új fejezet!
üdv: Ashley*.*

A múlt felejthetetlen-Prológus

-Anya ez a mai nap egyszerűen mesés volt. Ma én voltam a világ legboldogabb hercegnője.- meséltem lelkendezve anyunak. Ma volt a 8.-ik születésnapom, és anya elvitt egy olyan helyre ami leginkább egy kastélyhoz hasonlít. Ott voltak a barátaim, az anyukám. Nyolc évesen az egyetlen rokonom az anyukám. A többi rokonom mind halott. Mikor megkérdeztem hogy miért haltak meg ilyen korán a válasz mindig csak az volt:- Egy nagyon csúnya bácsi tette, aki nem tudott uralkodni magán. Én ezt gyerek fejjel sosem értettem, de reméltem hogy egyszer a közeli jövőben megkapom a kérdéseimre a választ. Így tehát bandukolva mentünk hazafele. Nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen anyát ajándékozott nekem a sors. Ezért az édesanyámat mélységesen tisztelem. Már olyan este tíz körül lehetett, és én már nagyon álmos voltam. Féltem is a sötéttől, de a félelmem tovaszállt, mert tudtam hogy itt van mellettem a legbátrabb és legerősebb nő az egész világon. Egyszer csak egy jeges fuvallat érkezett, de olyan fagyos hogy még anya is beleborzongott. Egyszer csak anyu megtorpant. Felnéztem rá, és láttam hogy kitartóan figyel egy pontot. Én is odanéztem, és majdnem felsikoltottam. A sötétben ott állt egy alak, fekete köpenyben. A csuklya alatt izzott a vérvörös szeme. Nem tudtam elképzelni hogy miért ilyen vörös a szeme. Elindult anyám felé, de anyukám egy határozott mozdulattal maga mögé tolt.
-Üdvözöllek Susan! Milyen rég láttalak már. Ideje egy jó kis búcsú bulinak- mondta majd megnyalta a száját. Nem értettem a helyzetet. Anyu honnan ismeri ezt a valószínűleg gonosz bácsit? Milyen búcsú buliról beszél? Ezek nem fértek a fejembe.
-Nem lesz semmilyen búcsú buli. Mit akarsz?- kérdezte anya fennhangon. Úgy látszik nem örül az idegennek.
-Téged és a kis lányod. Tudod min fog keresztül menni 17 éves korában. Akkor változik át, nem de? És ez nem normális eset. Én segíthetnék neki, majd ha végeztem veled.- mondta én meg nem értettem. Átváltozok? De mivé? Miért?
-Nem azt soha nem engedem. És te is tudod hogy csak az emberi gének miatt fog később átváltozni. És szerintem igenis normális eset- mondta anya. Majd félrelökött, és beestem a bokorba. Onnan kinéztem és csak azt láttam hogy az idegen beleharap anyám nyakába. Nem! Az lehetetlen. Tehát mégis igaz. Tényleg léteznek és nem csak a mesékben. Vámpír. Vámpír. Ez az egy szó járt a fejemben. Tehát most én is a halálomra vagyok ítélve. Nem bírtam nézni anyu halálát így behunytam a szemem. Ekkor vad morgásokat hallottam. Kinyitottam a szemem és csak két fekete csíkot láttam. Az gonosz idegen még odakiáltott nekem:
-Találkozunk Ashley! 17 éves korodban látni fogsz- mondta majd elszaladt. Akkor ránéztem a másik idegenre. Az ő szeme nem piros volt hanem aranybarna színű. Az ő szeme nem gyilkolási vággyal hanem együttérzéssel volt tele. Elindult felém, én meg éreztem hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Mikor vártam voltam az esést hideg karok öleltek körül és ezt suttogták a fülembe: Én megvédelek. Aztán ellepett a sötétség.

Welcome! *.*

Szia! Sok fanficet olvastam már eddig, és azon gondolkodtam hogy lehet hogy egyet én is írok. Csak annyi lenne a kérésem hogy írj kritikát akár pozitív akár negatív. Örömmel fogom venni mindkettőt.

Puszi<3

Jó olvasást kíván: Ashley *.*