A múlt felejthetetlen-Prológus

-Anya ez a mai nap egyszerűen mesés volt. Ma én voltam a világ legboldogabb hercegnője.- meséltem lelkendezve anyunak. Ma volt a 8.-ik születésnapom, és anya elvitt egy olyan helyre ami leginkább egy kastélyhoz hasonlít. Ott voltak a barátaim, az anyukám. Nyolc évesen az egyetlen rokonom az anyukám. A többi rokonom mind halott. Mikor megkérdeztem hogy miért haltak meg ilyen korán a válasz mindig csak az volt:- Egy nagyon csúnya bácsi tette, aki nem tudott uralkodni magán. Én ezt gyerek fejjel sosem értettem, de reméltem hogy egyszer a közeli jövőben megkapom a kérdéseimre a választ. Így tehát bandukolva mentünk hazafele. Nagyon boldog voltam, hogy egy ilyen anyát ajándékozott nekem a sors. Ezért az édesanyámat mélységesen tisztelem. Már olyan este tíz körül lehetett, és én már nagyon álmos voltam. Féltem is a sötéttől, de a félelmem tovaszállt, mert tudtam hogy itt van mellettem a legbátrabb és legerősebb nő az egész világon. Egyszer csak egy jeges fuvallat érkezett, de olyan fagyos hogy még anya is beleborzongott. Egyszer csak anyu megtorpant. Felnéztem rá, és láttam hogy kitartóan figyel egy pontot. Én is odanéztem, és majdnem felsikoltottam. A sötétben ott állt egy alak, fekete köpenyben. A csuklya alatt izzott a vérvörös szeme. Nem tudtam elképzelni hogy miért ilyen vörös a szeme. Elindult anyám felé, de anyukám egy határozott mozdulattal maga mögé tolt.
-Üdvözöllek Susan! Milyen rég láttalak már. Ideje egy jó kis búcsú bulinak- mondta majd megnyalta a száját. Nem értettem a helyzetet. Anyu honnan ismeri ezt a valószínűleg gonosz bácsit? Milyen búcsú buliról beszél? Ezek nem fértek a fejembe.
-Nem lesz semmilyen búcsú buli. Mit akarsz?- kérdezte anya fennhangon. Úgy látszik nem örül az idegennek.
-Téged és a kis lányod. Tudod min fog keresztül menni 17 éves korában. Akkor változik át, nem de? És ez nem normális eset. Én segíthetnék neki, majd ha végeztem veled.- mondta én meg nem értettem. Átváltozok? De mivé? Miért?
-Nem azt soha nem engedem. És te is tudod hogy csak az emberi gének miatt fog később átváltozni. És szerintem igenis normális eset- mondta anya. Majd félrelökött, és beestem a bokorba. Onnan kinéztem és csak azt láttam hogy az idegen beleharap anyám nyakába. Nem! Az lehetetlen. Tehát mégis igaz. Tényleg léteznek és nem csak a mesékben. Vámpír. Vámpír. Ez az egy szó járt a fejemben. Tehát most én is a halálomra vagyok ítélve. Nem bírtam nézni anyu halálát így behunytam a szemem. Ekkor vad morgásokat hallottam. Kinyitottam a szemem és csak két fekete csíkot láttam. Az gonosz idegen még odakiáltott nekem:
-Találkozunk Ashley! 17 éves korodban látni fogsz- mondta majd elszaladt. Akkor ránéztem a másik idegenre. Az ő szeme nem piros volt hanem aranybarna színű. Az ő szeme nem gyilkolási vággyal hanem együttérzéssel volt tele. Elindult felém, én meg éreztem hogy kicsúszik a lábam alól a talaj. Mikor vártam voltam az esést hideg karok öleltek körül és ezt suttogták a fülembe: Én megvédelek. Aztán ellepett a sötétség.