1.fejezet-Az idegen

9 évvel később
Reggel dühösen ébredtem. Ránéztem az ébresztőórára és az még csak hat órát mutatott A suliba meg csak nyolcra kell beérni. És ahogy ismerem magamat nem fogok tudni visszaaludni semmi áron. Bosszúsan rúgtam le magamról a takarót és leindultam a nappaliba.
-Emmett Cullen! Örülnék ha reggel hatkor nem kéne arra ébredjek hogy Te hogyan nevetsz azon, hogy a gyilkos elvágja a plázacicusok torkát.- mondtam mérgesen Emmett-nek. Carlilse már dolgozik, Esme gondolom reggelit csinál, de a kiabálásra bejött. Alice és Jasper halkan kuncogtak, míg Rosalie épp most jött le az emeletről és nyakba csapta Emmett-et.
-Hééé…..ezt most miért kaptam?- kérdezte sértődötten Emmett. Rosalie fújt egyet majd megszólalt:
-Mert Ashley felkelt rád! Rémlik?- kérdezte Rose dühösen.
-Egyébként jó reggelt- ugrott egyet Alice és megölelt.
-Hmm…jó reggelt- morogtam. Már kilenc éve élek a Cullen családnál, és megszoktam Emmette-et! De csak nagyjából! Mikor nyolc évesen megtaláltak, nyomoztak és tudták hogy nincs rokonom. Nem akartak árvaházba rakni így vállalták a kockázatot hogy felnevelnek. Még most is hiányt érzek anyukám iránt, de ezt a hiányt Esme és Rosalie kezdték betölteni és nem annyira fájdalmas. Alice mindig is az én nővérem, és a legjobb barátom volt. Jasper-rel is nagyin jóban vagyunk, húgának tekint. Emmett-nek szintúgy a húga vagyok, csak ő inkább a poénkodos báty, míg Jasper az érzelmes. Carlilse nálam úgy tölötte be a szerepét mint apa. Mikor megtudtam hogy mik is Ők valójában, nem éreztem semmit. Csak egy kérdést tettem fel:
-Ti is bántani akartok? Persze elmagyarázták hogy ők állatvéren élnek. De viszont az én vámpírcsaládomnak van egy rém idegesítő szokása. Nagyon aggódnak. Mindig van a közelemben valaki, ugyanis én vagyok a két lábon járó szerencsétlenség, Ha volt egy kő elesetem benne. Ha volt egy faág én lefejeltem. Szóval minden nap történt velem valami, de mindig nagyon segítőkészek voltak. Mivel Jasper a legfiatalabb vegetáriánus, így mint tudjuk, nehezebben viseli a vért. De nekem (szerencsémre!) nem olyan a vércsoportom ami nagy hatással lenne bárkire. Akár egy nomád is megtudná állni hogy nekem jöjjön, és cafatokra tépjen. Mindenkivel bensőséges viszont ápoltam, és tudtam nekik elmondhatok mindent.
-Hahó, Föld hívja Ashley-t!- himbálta előttem Alice apró tenyereit.
-Mi?- adtam ki nem éppen értelmes vélemény nyílványítást.
-Kérdeztem nem kéne reggelizned? Mert igaz csak fél hét van, de neked most van nulladik órád!- magyarázta okoskodóan Alice.
-Ja, persze megyek- mondtam és ezzel el is indultam a konyhába. Isteni illatokat néztem így Eseme válla fölött megnéztem hogy mit készített. „Bundás alma” vanília öntettel. Hmm..kedvencem.
-Jó reggelt szívem! Tessék a reggelid- mondta majd letette az asztalra a reggelimet.
-Köszönöm szépen! Hálás vagyok!- mondtam majd nyomtam egy puszit Esem arcára.
Miután befejeztem a reggelit, felmentem a fürdőbe megmosakodtam és fogat mostam. Átmentem a szobámba. A szobám igen otthonos. Hatalmas ablaki vannak egy erkély részeleggel, és az ágyam a sarokba van elhelyezve. Az ágy végébe van az íróasztalom, és a szoba túlsó oldalán van a gardrób ami kb akkora mint Alice és Jasper szobája. Bementem és kiválasztottam a mai ruhám, ami egy lila toppból és egy fekete csőnadrágból állt. Beletettem a nadrágba az övem, és felkaptam az iskolatáskám meg a pulcsim. Lent a nappaliba nem találtam senkit, így belebújtam a fekete topánkába( amit én nagyon szerettem és Alice is) és kimentem a kertbe. Mielőtt kimentem volna elköszöntem Esmétől. Bementem a garázsba de túl sötét volt így nem láttam semmit. Mivel rendszerint Rosalie, én, Jasper és Alice Rosalie kocsijával szoktunk menni így oda indultam. Be is csusszantam a hátsó ülésre és vártam a többieket. Mindig velem jöttem nulladik órára is. Néha ez már kicsit zavaró. Ekkor egy hideg kéz ért a vállamhoz. Felsikoltottam és sikeresen bevágtam a jobb oldalam ahogy felpattantam.
-Aúú…nyöszörögtem. Emmett felkapcsolta a villanyt is hatalmas vigyorral az arcán jött Rose kocsijához. Nagyon szerettem Rose autóját mert igen feltűnő de egyben kényelmes autója volt. Egy piros BMW M3. Irtó klasszul néz ki. Oldalara fordultam és megnéztem ki volt a támadóm. Jasper volt az, aki rázkódott a nevetéstől. Játékosan belebokszoltam a hasába mire Ő még jobban nevetett.
-Na mi van csak nem megijedtél?- kérdezte Emmett. Ekkor vettem észre hogy Alice és Rose még nincs is itt.
-Emmett megöllek.- sziszegtem neki. Ekkor megjött a két lány és beültek az autóba. Alice és Jasper mindig azon „veszekedtek” hogy ki fog elől ülni. Komolyan mondom mint két óvodás. Rosalie elindította az autót és elszáguldottunk a suliba. Alig telt el 10 perc már bent voltunk. Kiszálltam de sikeresen megcsúsztam így szépen estem egyet. Remek! Ilyen az én formám. Egyből odajött mindenki és megkérdezték jól vagyok-e!
-Jól vagyok, nyugi semmi baj sincs- mondtam nekik nevetve. Ránéztem az órára. Sikeresen lekéstem a nulladik órám. Remek.
-Alice szólhattál volna- mondtam neki, mivel láthatta volna.
-Nem haragszik a tanár mert nem volt bent- mondta egy cinkos mosoly kíséretében.
-Köszi- mondtam. Ekkor megláttam Chris-t amint a szekrénye felé sétál. Chris úgymond a pasim volt már fél éve. Úgy találkoztunk először, hogy sikeresen hasra vágódtam előtte.
-Na én megyek! Majd találkozunk- mondta és mindenkinek adtam egy gyors puszit. Elindultam Chris felé ám amikor nem látott felugrottam a hátára. Tudom gonosz dolog, de mindig eljátszom vele.
-Szia- köszöntött és már amennyire tudott adott egy futó csókot a számra.
-Szia. Mi az első órád?- kérdeztem.
-Matek- felelte tetette undorral.
-Nem is tudom ki a tökéletes matekból- mondtam neki incselkedve és leugrottam a hátáról.
-Nagyon jó kedvű ma valaki- mondta majd megfogta a derekam és magához húzott.
-Csak jól ébredtem.-mondtam ami most nem volt igaz.
-Na de megyek matekra mert be fognak zárni- mondta majd adott egy puszit a számra és elviharzott. Né meg elindultam a biosz terem felé. Hát nem ez a kedvenc tantárgyam az biztos. Elkezdtem rajzolgatni és mesélt valamit a tanár de nem figyeltem rá. Valaki leült mellém de nem néztem rá csak rajzoltam tovább.
-Szép rajz- mondta az idegen. Felnéztem rá és egy gyönyörű aranybarna szempárral találtam magam szembe.Egy olyan 17 éves fiú ült mellettem. Haja bronzszínű volt, és nagyon helyes volt. A szívem hevesebben kezdett verni, és elvesztem a szemébe. Na remek. Még egy vámpír. Mi az a Forks-i gimit megszállták a vámpírok? De legalább vegetáriánus- gondoltam magamban mikor az ismeretlen arca meglepett, majd dühössé vált. Innentől kezdve nem is szóltunk egymáshoz. Mikor kicsöngettek nagyon gyorsan pakoltam be, és indultam volna át a másik épültbe mikor egy erős kész a csuklómra kulcsolódott. Az idegen volt előttem és elkezdett húzni a parkoló felé. Kissé erősen szorította a kezem és láttam hogy kezd belilulni. Hiába, vámpír erő.
-Hé, eressz már el! Mi a franc van?- kérdeztem de nem válaszolt. Szemei most feketék voltak a dühtől.
-Honnan tudsz a fajtámról?- kérdezte elég dühösen.
-Nem mindegy? Eressz el!- mondtam erre erősebben szorított.
-Kérdeztelek- mondta, és nekem egyre jobban fájt a csuklóm.
-Nem érdekel- mondtam.
-EDWARD!- hallottam Emmett hangját. Hagja nagyot dörrent és Edward még dühösebb lett. Erősebben megszorította a kezem. Csak egy hangos reccsenést hallottam, és a fájdalom belenyilallt az egész karomba. Sikítottam egyet és leültem a földre. Felnéztem és már az összes Cullen ott állt Edward előtt. Edward meglepetten nézett rájuk. Talán ismeri őket?
-Mégis hogy merted?- kérdezte Jasper majd odajött hozzám és segített felállni.
-Meghülyültél? Gratulálok. Csak egy csuklótörés te idióta- sziszegte Rosalie.
-Ki ez a lány hogy ennyire védeni kell?- kérdezte Edward kissé flegmán.
-Edward –hallottam meg Alice hangját- Ő Ashley Cullen, akit te nyolc éves korában megmentettél- mondta kissé dühösen. Edward meglepett pillantással nézett rám, körülöttem viszont elsötétült minden és a lábam alól elkezdett fogyni a talaj.